A TNM rendelet legutóbbi változtatásába lényeges új pont került be, amely kibővíti – és egyben jelentősen szigorítja – a szellőzésről szóló fejezetet.
Idézzük (2.4. pont): „…a tartózkodási zónába minimálisan bejuttatandó friss levegő mennyiséget és az elvezetésre kerülő szennyezett levegőt, így a légcserét, csak szabályozott működésű hővisszanyerős szellőztetőrendszer vagy központi elszívásos szellőzés kiépítésével lehet biztosítani, mely a belső páratartalom és CO2-szint alapján automatikusan és folyamatosan, igény szerint üzemel.”
A korábbi években a gépi szellőzés kiépítése nem volt kötelező, ez most megváltozott. Az ablaknyitás már nem vehető figyelembe: „…Az épület külső nyílászáróinak teljes vagy részleges nyitásával történő friss levegő bejutást a 2.1. és 2.2. alpontban meghatározott érték számításnál nem szabad figyelembe venni.”
Nem említi a rendelet szövege, hogy a hővisszanyerést kötelező lenne alkalmazni, ugyanez viszont kötelező a nem lakóépületek esetén, bizonyos feltételek fennállása esetén. Rekuperátor segítségével könnyebben megfelelhet házunk a legújabb törvényi előírásoknak!
Minden új építésű lakás, illetve családi ház esetén törvényi előírások szabályozzák azokat a paramétereket amelyeknek meg kell felelniük. Ez vonatkozik a ház vagy lakás szerkezeti elemeire és felépítésére, illetve magára az épületgépészet kialakítására is.
Az új építésű lakások és családi házak kötelező hőkibocsájtási értékei közel nulla energia igénynek felelnek meg. A közel nulla energiaigény pontos minimum követelményének meghatározását az egyes EU tagállamok hatáskörébe sorolja.
Hazánkban az épület, lakás vagy családi ház, energia felhasználását úgy kell kiépíteni, hogy az arra fordított költség az épület becsült élettartama alatt megtérüljön.
Egy közel nulla energiaigényű lakás vagy családi háznak:
- energia felhasználása alacsony
- magas energia teljesítményű
- energiaigényének jelentős értékét megújuló energiaforrásból fedezze
- energia rendszerre fordított költség az épület becsült élettartalma alatt megtérüljön
A szabályozás értelmében törekednünk kell az épület energiaigényét a lehető legalacsonyabbra szorítani amiben a szellőztetés, azon belül a hővisszanyerős szellőztetés egy fontos tényező több szempontból is. Egyrészt a lakásunk vagy családi házunk hő felhasználása jelentősen akár 40-50 %-kal is csökkenhet egy jól megtervezett rendszer és ezzel segítve a közel nulla energiaigény fenntartását.
Az előírásoknak köszönhetően közel légtömör lakást, családi házat kell építenünk aminek elengedhetetlen része a kiváló szigetelésű nyílászárók, illetve a falak megfelelően vastag hőszigetelése. Így gyakorlatilag egy teljesen zárt épületet kapunk, aminek a szellőztetése elengedhetetlen és ebben nyújt nekünk megoldást a hővisszanyerős szellőztető rendszer.

3 + 2 év kiterjesztett garancia: A jótállási jegyben előírt karbantartás mellett a készülék 3 év, míg a kompresszorra további 2 év garanciát vállalunk.
Kedvezményes áramdíj (H-tarifa) igénybevételére alkalmas. A H-tarifa célja, hogy a hőszivattyúk, napenergiából és egyéb megújuló energiaforrásokból épített fűtési rendszerekhez, hőszivattyúkhoz, kompresszorokhoz, automatikákhoz stb. áramfogyasztást biztosítsanak egy kedvezőbb ártarifa felhasználásával. A H-tarifával csatlakoztatott berendezések csak külön erre a célra kialakított, nem leválasztható áramkörre kapcsolhatók. Az áramszolgáltató által biztosított kéttarifás kialakítású mérőberendezés szükséges. Az A1 normál és a B éjszakai tarifával a fogyasztó igényelheti a H-tarifa használatát. A H-díj csak fűtési szezonban vehető igénybe. A H-tarifa igénybevételéhez fel kell venni a kapcsolatot az áramszolgáltatóval és a szükséges dokumentumokat ki kell tölteni
Rcool Display sorozat hűtő-fűtő hőszivattyús inverteres split klímaberendezés
Rcool Display sorozat hűtő-fűtő hőszivattyús inverteres split klímaberendezés
A DC inverteres teljesítményszabályozás olyan hatékonyságot tesz lehetővé, melynek köszönhetően akár évi 40-50%-os energiamegtakarítást is elérhet a hagyományos berendezésekhez képest. A készülék kültéri egységének ventilátormotorja is inverteres szabályozású, így jóval csendesebb a működése.
„BLUE FIN” bevonatú hőcserélő, mely gátolja a gombák és a baktériumok megtrelepedését.
A hideg katalitikus szagtalanító finomszűrő egy speciális bevonattal ellátott szűrő, mely nagy hatékonysággal távolítja el a levegőből a kellemetlen szagokat és az egészségre veszélyes gázokat (formaldehideket, szerves oldószereket, stb).
A plazmaszűrő egy aktív elektrosztatikus szűrő, mely először polarizálja a szennyeződést, majd elektronikusan leválasztja. Így hatékonyan távolítja el a levegőből a parányi porrészecskéket, a cigarettafüstöt, kellemetlen szagokat, baktériumokat és polleneket is.
Temperálási funkció a fagyvédelem elkerülésére: megfelelő beállítást követően, a készülék automatikusan bekapcsol, ha a levegő hőfoka 8°C alá csökken, így biztosítja a fagyvédelmet. Ez a funkció különösen nyaralóknál, vagy ritkán használt lakásoknál hasznos.
„Follow me” funkció, vagyis, kihelyezett hőérzékelés: a távirányító megfelelő gombjának megnyomása után, a szobahőmérséklet érzékelését a távirányítóban elhelyezett hőérzékelő fogja végezni.
Négyirányú automatikus légterelés (le/fel és jobbra/balra) az egyenletes légeloszlásért.
Öntisztító funkció: megakadályozza a belső hőcserélő felület penészedését, gombásodását és a baktériumok megtelepedését a készülékben. Hűtés és párátlanítás után a távirányító gombjának megnyomásával választható ez a funkció.